ÜdvÖzÖljÜk a mesehÁz MÓdszertani
Óvoda honlapjÁn!
Rövid ismertetőnkkel szeretnénk felkelteni érdeklődését intézményünk iránt.
20 férőhelyes óvodánkat 2000 augusztusában, majd 7 férőhelyes családi napközinket pedig 2008 novemberében nyitottuk meg. Intézményünk Tököl város központjában található.
Az óvoda és a családi napközi exkluzív színvonalon kialakított épületben található, melyet nagy méretű udvar vesz körül . A terület ápolt, gyepesített felülettel, EU biztonsági előírásoknak és szabványoknak megfelelő játszótérrel, fákkal, fedett medencével rendelkezik.
Mivel a gyermekkori élmények és hatások egy életre kihatnak, ezért óriási jelentősége van annak, hogy mit és hogyan tanítunk a gyerekeknek és hogyan kommunikálunk velük. Ahhoz, hogy felnőve teljes értékű, önmagát kibontakoztatni tudó, önmaga értékeit ismerő emberré váljanak, az alapokat most és nekünk kell leraknunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a felelősségünk óriási. Igyekszünk ezeknek a részben külső, de inkább belső elvárásoknak megfelelni.
A személyzetet főiskolát végzett és több éves gyakorlattal rendelkező tapasztalt óvodapedagógusok, és szakképzett, tapasztalt gondozónők, dajkák alkotják.
Pedagógusaink munkáját az óvodával kapcsolatban álló logopédus, fejlesztőpedagógus segíti. Óvodánkban a gyermekek fejlődését gyermekorvos, védőnő ellenőrzi, kíséri állandó figyelemmel.
Intézményünkben az engedélyezett létszámot, amennyiben szeptemberre elérjük, úgy évközben, csak a megüresedett helyekre tudunk gyerekeket felvenni, akiknek szüleit telefonon vagy levélben értesítjük. / A kiértesítésnél a sorrendet befolyásolhatja a gyermekek életkora, mert a felvétel függ attól, hogy melyik csoportban van megüresedés./
A szobatisztaság nem követelmény! Alapfeltétel a szülő részéről a Házirend elfogadása.
Az óvodába való beiratkozás menete:
- Telefonos bejelentkezés
- Személyes találkozás
- Dokumentumok kitöltése
- 3 napnál nem régebbi orvosi igazolás
- Házirend elfogadása
- Oltási könyv fénymásolata
Első napi elintézendők, hoznivalók:
- jel kiválasztása
- váltó ruhák, váltó cipő
Webkameráinkon keresztül élőben figyelemmel kísérheti gyermekét.
Akik a Meseház Módszertani Óvodában végzett gyerekek az iskolában garantáltan megtalálják a helyüket, magabiztos tudással veszik az akadályokat.







